Utolso honapok Koreaban

Trip Start Jul 30, 2007
1
14
15
Trip End Dec 21, 2007


Loading Map
Map your own trip!
Map Options
Show trip route
Hide lines
shadow

Flag of Korea Rep.  ,
Friday, December 21, 2007

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
Most írtam ide egy csomót, s elveszett, enyhén felhúztam magam, így talán rövidebben, de megpróbálom uazt leírni, amit már egyszer megtettem.

Szóval már itthonról írom meg a koreai blogom végét, mert befejezetlenül nem hagyom!

Tahát Kína után visszaszoktam a koreai életbe ismét, de már valahogy elkezdődött a visszaszámlálás...hogy mikor is megyek haza. Már azon járt a fejem, hova akarok még menni, mit szeretnék még csinálni, mit kell még vennem, stb. Asszem az utolsó percig kiélveztem a korai életet.

Novemberben Andy szülei jöttek Szöulba 3 hétre, s sok időt velük töltöttünk. Sokszor Kriszta és én vittük őket várost nézni, vásárolni, vagy éppen színházba. Egy olyan előadásra vittük őket a színházba, amelyet minden nap tartanak, s egy órában az összes hagyományos koreai zenét, táncot bemutatták. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, ilyet sok országban be lehetne vezetni. Elmentünk Andyékkel a Gyeongbokgungba is, ami a fő palotának számít Szöulban. Egyébként nagyon szép és ott van mellette a népművészeti múzeum is, ami kívülről jobban tetszett, mint belülről. Elmentünk szintén közösen az olimpiai parkba is, de akkor már nagyon hideg volt, a szülők inkább a kávéházat választották, de Andyvel mi is inkább végigrohantuk a parkot, végülis nem volt egy nagy szám. Ugye '88-ban volt a szöuli olimpia (ahol Mo összetettben a 6. helyen végzett!), tehát az épületek már réginek tűntek. Aznap volt a szöuli maraton, ami kb 80-90km-es táv volt, s akkor futottak be az emberek,mikor mi ott voltunk (a mezőny vége). Rövid nadrágban, meg ploóban, mi meg majd megfagytunk kabátban.
Sokszor együtt vacsoráztunk a szülőkkel is, nagyon aranyosak voltak, miután hazamentek, az Anyuka többször felhívott minket telefonon is. :-)

Egyik hétvégén Krisztával bementünk Szöulba sétálni, van egy olyan városrész, ahol szintén sok tradicionális koreai ház van. Nagyon szép és hangulatos volt, s ami fura, hogy turistáknak nem annyira feltünően kínálják, a sok papírom közül csak az egyik ajánlotta, ami alapvetően a szöuli sétatúrákat ajánlotta. Közelben volt a koreai miniszterelnök rezidenciája is, ahol éppen láthattunk 2 repcsit is leszállni.

Egy másik hétvégén meg Eliza kolumbiai bnőmmel, meg Krisztával elmentünk a hábrús emlékmúzeumba. (War Memorial Museum). Maga a múzeum elég unalmas volt, hatalmas épület, s ahozz viszonyítva elég gyér kiállítási anyag. Viszont az ingyenes park az tetszett, egy csomó repülőgép, tank, hadi eszköz kiállítva, s jó párba be lehetett menni, meg lehetett nézni. Nekem ez nagyon tetszett, beültünk a tankba is, mintha vezetnénk. Meg jó ötletnek tartom, mert a kisgyerekek is szerintem nagyon élvezhetik, hogy egy valódi háborús repülőgépbe beülhetnek, na meg tankba. S mivel én nem rajongok ezekért a háborús dolgokért, mégis élveztem. Be azért mentünk a múzeumba, emrt Eliza nagypapája harcolt a koreai háborúban (1950-53), s nagyon sokat mesélt neki azokról az időkről.

Mint azt már az egyik fejezetben említettem, Ági visszajött Koreába 1 hónapra a koreai nyelvet tanulni. Így vele is taliztam még az utolsó hónapban, egyik este pedig el is mentünk a városháza elé korcsolyázni. A városháza elötti nagy téren egy igazi karácsonyi világítós pavilont állítotak fel, s azon belül alakítottak ki egy jégpályát. S nagyon olcsó volt a jegy is, ami még a korikölcsönzést is magába foglalta. Igaz, 1 órát várnunk kellett, hogy pályára mehessünk, de megérte. Nos, a koreaiak még annyira sem tudnak korizni, mint én. :-) Egyszer pont miattuk kellett esnem. Amin viszont ledöbbentem, hogy egy-két koreai iskolás lányka, még ide is szoknyába jött, s úgy koriztak. Ezek teljesen meghülyültek! ;-)

S talán az egyik érdekes élmény, ami sokakat megdöbbent, meg lehet utálni érte, de nem bántam meg: megkóstoltam a kutyahúst. Koreában legális kutyahúst enni. Jay-t kértem emg, hogy vigyen el olyan helyre, ahol lehet kutyhúst enni, mivel mindneképpen kiakartam próbálni. Kétféle kaját rendeltünk, egy ilyen sült húsost, meg kutyahús levest. Hát, mondjuk többet nem ennék, annyira azért nem volt jó. Először is zsíros hús, leginkább a disznóhúshoz tudnám hasonlítani. Főve már jobb. De mindegyik ételt ezzel a szőrős mentalevéllel készítették, amit én utálok, undorodom tőle. Így csak a húsokat halásztam ki a kajából, jól lakni azért nem laktam jól tőle. De kipróbáltam, s ez a léyeg. Ezzel is gazdagabb vagyok.

Nos, decemberben megkezdődött Koreában is a karácsonyi diszítések időszaka a városban. Ők inkább a hangulatot teremtik meg, s nem az ajándékvásárlást próbálják szajkózni. Ugyan Koreában a lakosság nagyobb része keresztény, de nincs nagy múltja a karácsonyozásnak. Ez is inkább Amerikából jött át. Ami ezt a legjobban jellemzi, az a csak készen vásárolható karácsonyfák, amelyen van pár masni, meg egy tábla rá rakva: Merry Christmas. Ugyanígy a torták is. A koreaiak nem ismerik azt a fogalmat, hgy tortát otthon sütni, csak készen veszik, ilyen üzletláncokban, ráadásul nem is olcsó. (viszont finom)

Utolsó héten leiszgáztam mindenből, amiből még kellett. Náluk az osztályozás a %-os megoszlást követően A-F-ig osztályoznak, s azon belül is A+, A0 vagy A- kaphatsz. Én 2 tárgyból kaptam A+-t, egyből A0-t, s a nemzeti arkosra kaptam B+-t. Szóval minden 86% felett. Tehát ennyit a koreai oktatás nehézségéről. :-)

Az utolsó héten elkezdődtek a bucsúpartyk időszaka is. Szinte minden nap volt alkalom vkinek a távozása előtt egy utolsót inni. S nagyo is jól sikerültek ezek az összejövetelek. Kriszta 1 nappal előbb ment el, mint én. Hát, a bepakolásom nem volt egyszerű dolog!! 2 napig próbáltam pakolni, tiszta ideg lettem, mikor rájöttem, hogy nem férek be a táskámba, kénytelen voltam postázni pár dolgot, (s végülis a 3 hónap helyett 1,5 hónap alatt haza is érkezett a csomag), de még így is kb 26 kg volt a táskám, amelyben minden apró helyet teletömködtem cukorkákkal, vagy amivel lehetett. Minden felesleges dolgot otthagytam. Nem tudom, tudnék-e mégegyszer annyi mindent belerakni a táskámba, mint akkor. :-)
Az utolsó napomon megpróbáltam kiélvezni mindent, amit még lehetett. Találkoztam az osztálytársaimmal, az estét Irina német-bolgár bnőmmel töltöttem, elmentünk, ettem utoljára egy jó, sajtos Rámjon-t, majd sétáltunk a fő csatorna mellett, este még egy mandut is ettem utoljára. Aztán időben hazamentem, hogy aludjak is, mert másnap indulás a reptérre. Végül is em kellett egyedül mennem, mert Andynek is akkortájt ment a gépe, s Matte, meg Thorsten is kikísértek minket valameddig. Nem fogtam fel, hogy vége. Szinte úgy köszöntünk el egymástól, mintha holnap összefutnánk, dehát nem így történt.

Összefoglalva nem bántam meg, hogy megpályáztam ezt az ösztöndíjat, s kimentem. Valami olyannal lettem gazdagabb, amit leírni sem lehet. Korea után úgy érzem, hogy ha Európán belül utazom, akkor is otthonomnak tekinthetem. Nem kell sok mindent nélkülözni, a családon kívül, bár a hazarepülés is egyszerűbb. De amikor nem találsz normális kenyeret, s ha igen az is édes, vagy csak valami felfújt és se-ízű, amikor fél évig nem eszel sós ízesítésű kaját, amikor azt sem tudod, mit veszel a boltban, nem tudod elolvasni a táblákat, hát az valami olyan érzést kelt benned, amitől érzed, mintha egy másik bolygóra küldtek volna. Pedig ez is a mi kis Földünk része, sőt az Ázsiaiak többen vannak, mint az európaiak. Örülök, hogy valóban megtapasztalhattam a koreai kultúrát, a szabályoktól elkezdve, a kajákon keresztül a nyelvig. Sokan élnek úgy Koreában is, hogy csak külföldiekkel vannak körülvéve, meg a saját nemzeti eledelét megfőzheti minden nap a kis lakásában, de nekünk ez nem volt adott. Kénytelenek voltunk valahol a koreai életvitelhez hozzászokni. S ez az igazi kultúra megismerés, nem az, hogy 1 hét alatt körbejárjuk a múzeumokat, meg pár dolgot kipróbálunk, vagy ha valami nem tetszik, akkor kivonjuk magunkat alóla.
Sok mindenben hasonlít Mo és Korea egymásra, mégis teljesen különbözőek vagyunk! Hasonló az országunk területnagysága, de ők 40M-an vannak, pirospaprika a fő fűszerünk, de ők a csípőset eszik, s krém formátumban, mindegyikőnknek sok a gyúgyfürdővíze, de nálunk inkább élméynfürdők vannak, nálunk inkább szaunák, stb.
Mikor kiértem, kétségbe vontam, hogy Korea fejlett ország, de Kína után már az ellenkezőjét gondoltam. Gazdaságilag ugyan nagyon felfejlődtek a koreaiak, társadalmilag azonban mág nem igazán. Nagy különbségek vannak a generációk között, mindenhol él még a hagyomány, a szigorú szabályok, de mégis minden 2. sarkon van egy love motel, ahova a párok járnak, s ezt mindneki tudja. Nagyon sok disszonanciát éltem meg kint, amit nem tudok sokszor hova rakni. Életem egyik legfélelmetesebb sokkját is kint éltem meg, mikor az egik kerezstény temlpomba elmentünk, s körülöttünk az emberek mintha megörültke volna 2 másodperc alatt!! Szinte a sírás fojtogatott. Mindezt annak tulajdonítom, hogy a koreaiaknak annyira szigorú és sok szabály szerint kell élniük a mindennapjaikat, hogy így tudják levezetni a dolgokat, s ezért menekülnek ezekbe a keresztény szektákba, ezek jelentik a szabadideküket. Félreértés ne essék, én nem bírálom őket, mert ez az ő kultúrájuk, amit egy európainak nehéz megérteni, mindez csak furcsaság nekem, aminek jó lenne az indokait megtudni. De hát erre fél év nem elég.
S befejezésként azt szeretném leírni, hogy a koreaiakról, s Koreáról mi jut eszembe, ha az elmúlt félévemre kell gondolni:
- a sok "orrszívás", nem fújjuk ki az orrunkat (a végén már én is többet szipogtam, itthon meg tök fura volt, mikor valaki előttem fújta ki az orrát)
- sok és bonyolult metrohálozat a jellegzetes szagával, a T-money card
- a metron minden ember kezében a telefonja, amelyből minden 2. TV-t vagy filmet nézett rajta
- az alacsony vezetékek az utcán
- kis utcákban nincsenek járdák
- a love motelek
- a sok utcai sátras kajálda, köztük a kedvenc finom fahéjas lepényem (be kéne hozni azt Mo.-ra is)
- a koreai kis éttermek: Rámjan, Kimchi, Mandu, Bulgogi, Bibimbap, Kimbab, Szamgabab, Tonkasszü, különböző Jigaek, Hemulpádzsan (koreai ételek)
- a sok koreaisodott, igazából angol szavak
- a hajolgatás, mint köszönés
- a fém evőpálcikák
- az első koreai ételem, amit ingyen kaptam
- a sok koncert, amit igazán élveztem
- a koreai színházak, ahol a szereplők a műsor után mindig a nézők közé mennek
- a sírkoszorúra emlékeztető virágállváyok, melyek díszítőelemek
- a ginseng, ami mindenre jó
- a demilitarizált zóna (amiről nem írtam blogomban pedig érdemes lett volna)
- a koreai nyelv szépségei és nehézségei
- a koreai osztályom
- a kolis élet, az összes barátom
- Black Whole, ahol sok pénzt otthagytunk, s sok sört ittam
- a soju, amire elsőre azt hittem, Aloe Verás ital :-)
- Han's Deli, az európaiak kajáldája, Andy kedvence
- a koli előtt levő 7-11 (SevenEleven) bolt, ami sokat tudna mesélni
- hová dobjuk a Wc-papírt történet
- a kirándulásaim Andongba, Onyangba, Wolchulsanba, Busanba, stb
- egy emlékezetes 24. születésnap
- Andres szülinapja
- m2, a híres diszkó
- norebang (karaoke)
- a 180 Ft-os banánfürtök, a drága gyümölcsök, a Lotte termékek
- a kutyahús kipróbálása
- a száraz polipok minden árusnál
- laver (szárított hínár, a kim)
és még sorolhatnám............. :-))))

Szép emlékek, melyek örökre megmaradnak!
December 21.-én késő este pedig megérkeztem Magyarországra.
Köszönöm mindenkinek, aki végig olvasta a fejezeteim, reagált rájuk, bátorítottak, s szeretet adtak, amíg én a világ másik felén voltam!
Slideshow

Use this image in your site

Copy and paste this html: