Győr
Trip Start
Unknown
1
2
11
Trip End
Ongoing
Na végül megérkeztünk Győrbe, aludni egyet, meg felvenni Kristóf cuccát. Három stoppunk volt, az első egy világjáró, izzadt ember, aki járt Marokkóban és egy élmény volt hallgatni. Plusz megadta a gibraltári barátai számát, hogy ha egyszer arra járunk, rájuk mindig számíthatunk. Kiderült, hogy az arabok a legvendégszeretőbb népség. A második emberünkre Tatabányánál akadtunk, nagybajuszú úriember, a Kárpátia hangjaival, érdekes vezetési stílussal. A harmadik egy táncoslábú üzletember, a Győri Nemzeti Színházból, aki szerint tudunk élni, és aki anno 100euróval elindult Erdélyből vándorútra, és új életet kezdeni, mert ő is tudott élni, és akiről saját elmondása szerint ezt kell ide bejegyezni: "Egy őrült, aki bömböltette a szar zenét, és aki miatt egy életre elment a kedvünk a stoppolástól és hazafordultunk." Laza volt és irigykedett, de amolyan vicces módon. Tényleg!
Még minden megvan.
Még minden megvan.


