Jericho adventure - Jerikoi kalandok

Trip Start Jul 21, 2010
1
3
10
Trip End Aug 18, 2010


Loading Map
Map your own trip!
Map Options
Show trip route
Hide lines
shadow

Flag of Palestinian Territory  ,
Tuesday, July 27, 2010

2010. július 27.

A megnyitó utáni nap Jerikóba készülök reggel. Ahogy felkelek, itt van Becky is, a takarítónő, és gyanúsan néz rám, amikor azt állítom, hogy a buszvégállomásról megy Jerikóba busz. Szerinte izraeli busz nem megy Jerikóba. Erre megnézem a „Volán"-honlapot még egyszer, és Mitspe Yeriko (Jericho) a pontos megnevezése annak a helynek, ahova van járat. Becky szerint az még Jeruzsálem része (ehhez képest 53 percig tart az út). A telefonos tudakozó megmondja, hogy az Almog Junction nevű kereszteződés a legközelebbi pont, ahol leszállhatok Jericho-hoz, de ez még messze van, és innen ő nem tud segíteni, hogy van-e busz vagy bármilyen más járat, esetleg foghatok egy taxit.

Elindulok, már meglehetősen késve ahhoz, hogy elérjem a 9 órás buszt. Becky szerint 9:45-kor is megy egy járat. Rábízom magam a sorsra. A buszállomásra való bejutást biztonsági ellenőrzés előzi meg, áll előttem a sor, így nem érem el a buszt, de tényleg indul egy következő 9:45-kor. Az információnál sem tudják megmondani, hogy onnan hogyan tovább. Sok turista van itt a világ minden tájáról, s Izraelben szerteszélednek ismét.

Várok.

A busz lassan megérkezik, továbbindul, és az Almog Junction-nál egyedüli utasként leszállok. A sivataggal, a Holt-tengerrel, egy benzinkúttal és a forró éggel határos semmi közepén elindulok az úton visszafele a jerikói leágazáshoz. Szerencsére sok kisbuszt láttam arra letérni, hamarosan jön egy újabb, amit leintek. Dejavu érzésem van, ahogy a fiatal arab sofőr elkezd faggatni, hogy honnan jövök, hova tartok és mit keresek Jerichoban. Ugyanez játszódott le Betlehemben pár éve, és már tudtam, hogy fel fogja ajánlani, hogy ha jó pénzt fizetek, elvisz a rettenetesen messze és mind más irányban lévő nevezetességekhez. A városközpontban kiszállok, és egyedül folytatom tovább az utam. Egy kedves árus megnyugtat, hogy csak 20 perc séta a Jelenések hegye és közben nézzem meg az ezeréves fát is az úton. Ahogy sétálok a hőségben, sok érdekes látnivalóba bukkanok: egy félig vak, kövér és mosolygós datolyaárus leültet és megkínál teával. Merhaba (üdvözöllek) – mondja, ahogy megtudja, hogy magyar vagyok. A tea jólesik, és még datolyakóstoló is jut. Most van a szezonja: július-augusztusban, aztán vége. Lefotózom őt és szépmosolyú fiatal ismerősét, bezsebelem a bókokat, és továbbindulok a forró aszfalton. A következő látnivaló az út bal oldalán lévő arabus graffiti virágkoszorúban és Banana Land tábla… Ahogy haladok tovább, egy autó rámdudál, és megáll mellettem: két öreg bácsi kérdezi, hogy a Jelenések hegye fele megyek-e, mert szívesen elvisznek. Jó érzésem támad velük kapcsolatban, és nyugodt szívvel ülök be a kocsijukba. Ha megszomjaznék visszafele, térjek be hozzájuk: megmutatják, hol laknak, aztán a hegy lábánal kiszállok, és elindulok felfelé. Közben legalább egy fél liter vizet kiizzadok magamból, hihetetlen a hőség, és csak áldom magam, hogy indulás előtt 45 faktoros naptejjel bekentem magam. Fent egy arab ékszerárus fogad, elkezd fűzni, de ahogy utolérek egy csoportot, elhagyom, és a csoporttal együtt besurranok a görög kolostorba, amely azon a helyen épült a hegy oldalában, ahova Jézus a megkeresztelését követően elvonult a 40 napos böjtre egy barlangba (ha jol emlekszem).

-          Maga is a csoporttal van?

-          Nem. (én) // Ő nincs velünk! (csattan fel egyidejűleg a japán csoport hátramaradt dühös tagja)

-          Nem magát kérdeztem, hanem őt. (fordul hozzá a kapuőr)

Bent kapunk egy kis vizet, és benézünk a számomra különösebb szépséget nem jelentő templomocskába. A kilátás viszont gyönyörű.

Lefelemenet újra megtalál az arab ékszerárus. Miután látja, hogy nem veszek tőle ékszert, és nagyon határozottam elindulok vissza lefele, a nyakamba aggat két láncot. Megtudom, hogy van két felesége, és anyagilag jól elvannak. De egyértelműen nőre vágyik. Na, hamar tisztázzuk, hogy nem én leszek a következő nő az életében, és nagy meglepetésemre tisztelettel elfogadja ezt. Mindenesetre motorral levisz a hegyről, mert úgyis lefele megy. Amit nem igazán hiszek el, de ha már itt az alkalom, inkább megspórolok magamnak némi hőségben menetelést, ugyanis az út szélén árnyék az nincs.

Ahol letesz, onnan hamar elérkezem a Szultán forráshoz (vagy Elisha Spring), és innen nyílik egy dombon egy árnyéknélküli ásatási terület, Tel e-Sultan, ahova nincs kedvem bemenni a hőség miatt, és a kinti táblák alapján nem is látványos – leszámítva a tudatot, hogy ez a legrégibb ismert település a világon, állítólag, és itt láthatóak a romjai. Az Internetről kinyomtatott információ az ismertetésen túl nem győzköd arról, hogy bemenjek, így továbbállok Hisham palotája felé. Gyalogosan indulok el, majd stoppolok, és az első autó megáll, ezúttal egy arab házaspár visz el egészen a 2 km-re lévő bejáratig. Amikor Salemalajkummal megköszönöm, elégedetten mosolyognak.

A Hisham palotában szinte én vagyok az egyetlen látogató – sem itt, sem másutt Jerikóban nem is látok egyéni turistákat, csak csoportokat. Valószínűleg az idejutási nehézségek miatt. Ahogy bemegyek a kedves invitálásra az audiotoriumba és elkezdik levetíteni a színvonalas bemutató filmet a légkondicionált helyiségben, még forró teával is megkínálnak. Nagyon jólesik és közben elkezdem eszegetni a datolyaárustól kapott datolyafürtöt.

A film segítségével sokkal élvezetesebbé válik a sokhelyütt a föld színével egyenlő palota megtekintése. A falakból térdigérő kőhalmok maradtak, néhány oszlop, egy gyönyörű csillagformájú ablak és Az élet fája mozaik teszik emlékezetessé mégis a helyet a kiszolgálás kedvességén túl. Az információnál megkérdem, hogy innen az Isten háta mögül hogy lehet visszajutni az Almog Junctionhoz, mire az ott ülő másik férfi arabul mond valamit. Mint kiderül, két francia bérelte őt fel az Almog Junctiontól idáig, egy jerikói körútra és vissza. Ha gondolom, bőven beférek még, és elvisz engem ingyen. A franciák sem bánják, hogy velük tartok. Kedvesek, a lánynak van egy magyar barátnője is, és régóta hívja Budapestre.

Ahogy kiszállok, a buszmegállóba megyek, innen 20-30 percenként van Jeruzsálembe járat. De ahogy 5 perce sem jön semmi, és a hőség teljesen kitikkaszt, stoppolni kezdek. Azonnal meg is áll valaki, aki épp Jeruzsálembe tart. Egy 50-es férfi, mint kiderült, a szülei Irakból vándoroltak be még az 50-es években, és ő már itt született. Az is kiderül, hogy közel lakik hozzánk, és hogy ő az Ein Bokek holt-tengeri fürdő tulajdonosa, így arra a kérdésemre, hogy mennyi a belépő oda, csak annyit mond, hogy ha felhívom, akkor semmi. Végül ad egy névjegyet, még lehet, hogy élek az ajánlatával.

Jeruzsálemben egyenesen a piacra megyek, hogy bevásároljak. Nagyon szomorúan konstatálom, hogy nincs gránátalmalé, mert nincs gránátalmaszezon. Visszasírom az isztambuli Nar suyu-t, amit minden sarkon lehetett kapni… Végül alma-répa-dinnyelevelt iszom. Ez is megteszi.

Az árubőség elképesztő, és alig bírok válogatni. Hatalmas csokorban árulják a petrezselymet (kb. 10 otthoni csokor itt egy csokor), a mentát szintén, 600 forint egy kiló érett füge vagy egy kiló mangó. A hatalmas sárgadinnyéért 400 ft-ot fizetek, a licsi kicsit drágább, de isteni finom, veszek még sajtot, olivaolajat, olivabogyót, mindenféle magokat: mandulát, paradiót, kesudiót, aszalt sárgabarackot, fehér cukkinit, paradicsomot és egy fantasztikusan finom diós rozskenyeret meg sajtot is. Jól megpakolva érek haza, és Ann csak ül, és csodálkozik.

-          Hogy van neked ennyi energiád? És még nem is tűnsz fáradtnak.

A hűtő megtelik. Ann hosszú évek óta először eszik mangót. Nagyon nagyon finom, édes, friss. Mindketten elégedettek vagyunk. Aztán kiderül, hogy az amerikai bankjától nagyon nehézkesen megy a pénzátutalás, és napok óta ezen idegeskedik. Igyekszem nem zavarni, még a számítógéphez sem igazán tudok hozzáférni, mert a dolgozószobájában van az is, ahol a faxgépe és a telefon.

Végül a képeim letöltésével foglalkozom, majd Reuven hív, hogy a tegnapi nagy tűzben őket is kilakoltatták és a kislánya beteg, így ne lepődjek meg, ha később érkezik, mint megbeszéltük. Persze megértem.

Ahogy elindulunk, nagyon hamar megnyílik. Kiderül, hogy a barátnőjével egy hónapja voltak együtt, amikor a lány teherbe esett. A fiú apja rabbi, de ő már nem vallásos. Már 15 évesen nőfaló volt, amit a szülei kénytelenek voltak tolerálni. A kislánya anyjával soha nem házasodtak össze, és állítólag a kezdetektől voltak problémáik. Beszélgetünk a Couchsurfing élményeinkről, beülünk sörözni, iszom palesztin sört, az egyetlen helyen, ahol lehet ilyet kapni Jeruzsálemben. Ezentúl Berlinben árulják ezt.

Amikor hazérek, Ann már alszik, csak Mukki jön ki üdvözölni.

Kíváncsian várom a reggelt, hogy kiderüljön, hogy sikerült-e a banki dolgait elintéznie. Sajnos nem. Így miután elmegyünk a múzeumba, nekiállok főzni, majd elviszem egy pénzváltóhoz: Cheerfully Changed. Végre sikerül mindent elintézni, még beugrunk a boltba friss heringért, szójatejért, sajtért, aztán otthon Ann vásárlási tilalmat rendel el. Ezen csak mosolygok, és azért örülök, hogy eszik az egyáltalán nem tradicionális, de egyszerű főztömből: paradicsomos padlizsán és kukoricalisztes quinoa kerül az asztalra.

Délután visszajövök a múzeumba, ezúttal egyedül és kocsival. Lesz este egy koncert a szoborkertben Shalom Hanoch lép fel, őt fogom megnézni. Az irodákban már senki sincs, Yigallal futok csak össze, aki rohangál ide-oda interjút adni, hiszen James nem beszél héberül. Kiderül, hogy James anyukája most halt meg a napokban, és még a temetésére sem ment haza New Yorkba, mert a családja lebeszélte róla, hogy lemaradjon élete nagy pillanatáról, a múzeum megnyitásáról. De ahogy Yigal is mondja, James nem az az ember, aki közelkerül bárkihez is.

Végül leülök a múzeumban és várom az estét, és végre szakítok időt az írásra és egy kis munkára.

ENGLISH:

Just in the morning after some initial confusion between Mitspe Yerikho – which turns out to be a part of Jerusalem district and so Israeli area, and Jericho which is in Palestine already and so Israelis are not allowed to go there, I take a bus to Almog Junction which is the closest point on the way to Jericho. Not even the information person can tell how I could continue my way from there, but I just trust the fate, I know that people live there as well, so in the worst case I take another bus back from the junction, but first let's get there.

-          Do you know where to get off to Almog Junction?

-          … Are there many other Americans on this bus?

-          I am not American. I asked … if you know… where… to get off… to Almog Junction?

-          …

So I as a honorary American I go to the driver and ask where to get off. I’ve got 10 more minutes which I use to take pictures of the roadside and the bedouin homes as we see them from the bus. After some minutes we are there and I am the only one who gets off here. I have the feeling that I am in the middle of nowhere bordering the desert, the Dead Sea, a fuel station and the hot sky. Wow.. We are below sea level. Approximately 100-200 meters. We must have descended like 1000 meters from Jerusalem which is at 800 m. This also means that fresh breeze does not really gets to this low area and heat is kept longer here.

From the junction I can easily find a sherut which goes to Jericho, like 2 kms away from here. The village or should I say town, lays on a quite big area but is not densely populated. The major sights are – as it later turns out to me – some kms far from one another but first I head Mount of Temptation and my way leads me to a date-seller’s shelter first where I am offered nicely refreshing tea and some nice compliments to keep my spirits high, then I find a nice Arab graffiti below wonderfully blossoming trees and without hitchiking I get a ride to the foot of Mount of Temptation – by two elder men who live there. From here there is a path in the deserted hillside to the Greek Orhodox monastery which is built on the place where Jesus allegedly spent 40 days fasting after being baptized.

I am sweating like hell until I get to the monastery. Groups arrive here from the city center by cable car and the Japans just before me are not too nice.

The doorkeeper asks me:

-          Are you with the group as well?

-          No. // She is not with us! (answers parallelly the last Japanese in the group)

-          I haven’t asked You!

Wow, so a place for humanity. Anyway the monastery inside is not so special to me. I have a quick look during the continous exponations, but the look from the balcony is great: we can see the city and further: the Northern part of the Dead Sea. I again find an article somewhere about the Dead Sea-Red Sea project according to which scientists want to save Dead Sea from final evaporation by taking water from the Red Sea. But the tests are not successful.

On the way down I meet again the Arab jewel-seller who is the next source of compliments today. It is obvious he wants to get some phisychal satisfaction but I make it very obvious that I am not the person who would give it to him. It also turns out that he has two wives. His teeth look ugly.

Well, finally he takes me down from the hill on his motor and respects my rejection. So in a nice way he shows me where to go and we say good bye. I make my way among abandoned looking gardens and an abandoned truck and then I get to Elisha’s Spring and Tel e- Sultan which site holds the remains of the most ancient settlement in the world. The other bunch of stones on another sunny hilltop do not awake my interest so I continue my way to Hisham’s Palace.

I am quite surprised as I do not see any individual tourists just groups. It might be due to the regulation according to which Jews are not allowed to enter this town, as the Israeli bus is not coming this way either (some years ago there were many serious attempts against Jews here.). Finally at Hisham’s I find two French tourists, who I join on the way back to Almog Junction. The girl has a good Hungarian friend, her father – very surprisingly – attends the Hebrew language course at Haifa’s Summer University. So at the end I wish them good luck, but before this I visit Hisham’s still on my own, and in the wonderfully air-conditioned auditorium I watch a very nice movie on the site’s history and I also get tea served. These Arabs are extremely spoiling me, I cannot have any bad words.

The most memorable two things among the ruins and bricks is the Star-shaped window and the mosaic called Tree of Life: on the left of the tree there are two gazelles peacefully eating, on the other side a gazelle hunted by a lion: as symbolizing good and evil, peace and war.

My day still does not end here. At the Junction I wait for a bus and since I get impatient in the heat, I start hitchhiking: the first car stops and we have a nice chat. The 50 year old guy happens to be the owner of the Ein Bokek Dead Sea resort and happens to live just near where I live in Jerusalem, so we might meet up again as he offers that I can join him whichever day to Dead Sea if I want, since he goes there every working day. I will see that later but now I want to get to the Mahane Yehuda market and shop. I love the fruits: the fresh mangos, the figs, the melon, the nuts, the white courgettes, the tomatoes and the wonderful rye-bread enriched with nuts. I also take olive oil, olives and cheese, some parsley, a bunch of mint and then I go home.

Ann is quite surprised and askes where do I get my energies from.

-          When you are 86, you will see, how tired one can get. Now you don’t understand it.

Well, she gets exhausted by the problems with her US bank. Finally today we sort this out at the Cheerfully Changed, where she gives in a cheque and gets some money. The real Jewish job J.

So I do not even bother her yesterday, rather edit my photos and meet Reuven, who calls because he might arrive late since his house is also affected by the fire from the day before so they got evacuated and his daughter gets sick. Finally he arrives later and he opens up very easily, tells about his non-marriage, girls-stories, his Rabbi father and we talk about our Couchsurfing experiences. He seems to be a really cool guy, someone who likes talking and likes doing crazy things. He takes me to the only place where I can get Palestinian beer – a good end of my Jericho day.

So today I enjoy the wide selection of fruits we have at home, we come to the museum and in the afternoon Ann just gives me the car to come with that alone to the museum. As waiting for the beginning of the Shalom Hanoch concert in the Sculpture Garden, I take the time to write these lines and also to work a bit.
Slideshow Report as Spam

Use this image in your site

Copy and paste this html: