Mondja, kedves Potrien...!
Trip Start
Oct 16, 2011
1
16
17
Trip End
Nov 07, 2011
Aubagne, Provence, France
Saturday, November 5, 2011
Bruno beszélgetni kezdett egy nénivel, hogy milyen erősen fúj a szél, (Pesten bezzeg szmogriadó van,) ez a misztrál, hát bizony, és a néni elmondta, hogy a légió vagy tíz éve elköltözött Aubagne-ba. Hááát hááát naháát, azért én rákérdeztem, hol van Aubagne, de Bruno szerint Avignonhoz van közel, vagyi Marseille-től aránylag messze. (Kb. 350 kilométer.) Hát majd máskor...-gondoltam.
Mára Cassisba terveztünk menni, és fél délelőtt győzködtük egymást, hogy milyen érdemes lesz Cassisba menni. Aztán Bruno megnézte a menetrendet, és örömmel jelentette, hogy Aubagne útbaesik Cassishoz, megnézhetjük a hülye légiómat, ha már ezért jöttem ide. Hurráááá!!!
Elindultunk Aubagne-ba. Mivel tegnap Bruno ernyője eltört a misztrálban, ma kellett venni egy újat. Sajnos csak Olympic Marseille-es ernyő volt az állomáson, úgyhogy azt vette meg. Mint kidrült, nagyon jól tette, mert egész nap olyan eső volt, ami otthon még májusban is ritka. Egy alkalommal konkrétan vihar volt, villámlott, dörgött, és vízszintes vízfüggönyök érkeztek. Beugrottunk valami közért rakodórámpájára, (éppen 12 és 2 között voltunk, amikor szieszta van mindenhol,) de a szél elkezdte behordani az esőt. Bruno elindult, hogy fussunk át egy védettebb helyre, és jl leesett a rakodórámpán. De azért átszaladtunk egy színházba, ahol megkérdezte egy ajtóban cigarettázó nő, akit majdnem elsodortunk a berohanás közben, hogy a két órás próbára jöttünk-e? Pont úgy néztünk ki...
Egy Marcel Pagnol nevű író és rendező született itt, van egy helyes kis épület a figuráiból. Nagyon vidám, kedves filmeket írt és rendezett, ő teremtette meg Provence Hollywoodját, ahogy mondják. Ezt a kis épületet (Marcel Pagnol kis világa) megnéztük, és Bruno megkérdezte, hogy merre van a légió múzeum. Húúúú, mondta a csaj, oda autóval kell menni... de busszal is csak két megálló. Nagyon kedves csaj volt, kinyomtatta a busz menetrendjét, meg minden.
A busz ingyenes, szabadság, egyenlőség, ingyenesség, hirdeti a kommunista városvezetés.
Leszálltunk a második megállónál, rögtön egy légionáriussal utaztunk együtt. Még szerencse, mert különben csak ott szerencsétlenkedtünk volna a laktanya előtt! Így Bruno megkérdezte tőle, hogy hol van a múzeum, és kiderült, hogy a laktanyában, csak a kapuőrtől kell kérni belépőt. Na lám.
Felsorakoztunk a kapunál, közben lefényképeztem a felvételi iroda ajtaját, ugyan állt előtte egy kishapsi. Azóta azon agyalok, hogy nem kéne-e letörölni az arcát valahogyan? Ilyen zizi vagyok... A kapus elvette a személyinket, és adott egy térképet, meg megmutatta, hogy az alig látszó kék jeleket kell követnünk. Na jó, követtük is, de megláttam egy szép emlékművet, és le akartam fényképezni. Viszont ott szabódtam, hogy hát nem szabad, mert nem arra vezet a kék jel. Bruno mondta, hogy ne legyek már hülye, hát miért ne lehetne lefényképezni a szobrot, nyugodtan menjek oda. Na jó, lépcsőn kellett lemenni egy ilyen alakulótér - féleségre, és lementem fényképezni a szobrot - erre elkezd kiabálni egy néger kertész, hogy menjek onnan rögtön. Decikiii, tökre féltem, hogy mindjárt jól lelőnek. Bruno visszakiabált a négernek, (aki szerinte nem kertész, hanem büntetésből kertészkednek a haverjaival,) hogy a kapuőr azt mondta, hogy lehet fényképezni. Hát a múzeumban lehet, mondta a kertész, de idekint nem. Jó, érthető, végülis katonai objektum, nem lehet tudni, hogy nem én vagyok a 007-es, vagy valami.
Megtaláltuk a múzeumot, tök aranyos volt a múzeumőr, mondta nekem, hogy jó napot. Éles elmémmel rájöttem, hogy a kapuból leszóltak neki, hogy jön egy magyar. De jól esett, ilyen kis figyelmesség.
Megnéztük a múzeumot, ezek a légionáriusok tényleg olyanok, mint egy család. Csak nagyon sokan vannak. De milyen bátrak, nem semmi, mutatta a múzeum, hogy mennyi helyen voltak bevetésen, meg hol hányan haltak meg, hát elég durva. Én nem mernék ilyeneket csinálni, amik oda le vannak írva, bár mivel franciául van, fogalmam sincs, hogy mik azok. Kész röhej, hogy még az Idegenlégióban sincs angol nyelvű tájékoztató! Hát csak van itt valaki, aki beszéli mindkét nyelvet? A múzeumőrünk például chilei volt, mint megtudtuk. Á, de ezek a franciák ilyenek, nem érdekli őket a többi nyelv!
Éppen felújítás alatt áll a légió múzeuma, 2013-ra lesz kész, addigra hátha tudok majd franciául, és akkor fogom érteni a múzeumot. (Na, ezt magam sem hiszem.)
Egyébként szövegtől függetlenül elég sok érdekesség van a múzeumban, még egy Kalasnyikov is, meg rakétavető, meg a Sidi bel Abes-i tanácsterem berendezése, meg egyenruhák, meg pisztolyok, meg minden. És minden méteren egy hatalmas tábla, hogy fényképezni tilos.
Ezért Brunonak adtam a fényképezőgépet, hogy majd ő magyarázkodik, ha úgy alakul, hogy magyarázkodni kell. Elvégre sokkal szemtelenebb, mint én, és a nyelvet is beszéli, szóval jogos.
A légiómúzeum után a buszmegállóban megismerkedtünk két fiatal marseille-ivel, ("Persze, hogy tudom, hol van Budapest! Van Capitaly - Fővárosok játékom!") a lány a légiónál kapott állást - egyenruhákat fog varrni hétfőtől. Ezért eljöttek megnézni, hogy lehet idejutni... Ez elég unalmas munka lehet, viszont ha valakinek nem az a mániája, hogy érdekes legyen a munkája, annka pont megfelel. Ez a munkahely nem fog csődbe menni, az tuti!
Visszamentünk az állomásra, és láttuk, hogy a vonatoknak kétórás késéseik vannak. Ezért visszamentünk a városkába, megnézni Marcel Pagnol szülőházát. 3 euró volt a belépő, ez a tegnapi 2,20-as motormúzeumhoz képest kicsit drágának tűnt. De Marcel Pagnol nagyon fontos személyisége a francia filmtörténetnek. Még Fernandellel is forgatott, és Fernandel ellenszenves figurát alakít a filmben, ami tőle ritkaság. De Pagnol miatt megtette, mert ő olyan jó fej volt, meg őszinte. Majd utánnanézek, hogy van-e tőle valami a könyvtárban.
Mire visszaértünk az állomásra, újra jártak a vontaok, Cassisnál rádőlt egy fa a sinekre, meg valami baleset is volt. Egyik állomáson elment mellettünk egy TGV, és rögtön kapcsoltam, hogy emiatt nem szabad itt átjárni a vágányokon, sőt, itt be is tartják ezt a szabályt. Mert amikor egy ilyen TGV 300 km/h-val megérkezik a semmiből, akkor már késő lemenni az aluljáróba.
